Azokat a technikákat, gyakorlatokat, módszereket, amikről általában a posztok szólnak nem csak megtanultam és szépen alkalmazom a munkám során, hanem a saját életemben is használom.
Nem azért, mert tudnom kell, hogy működik vagy mert érdekesnek találom, hanem azért, mert őszintén hiszek mind abban, amit megtanultam és hiszek magamban, hogy a megfelelő pillanatban a megfelelő kérdést fogom tudni feltenni az ügyfelemnek.
A megfelelő technikát fogom alkalmazni egy elakadásnál és felismerem azokat a jeleket, amiket az univerzum küld.
Az önmagamon elvégzett munka nem csak arról szól, hogy „jobban legyek”, hanem arról is, hogy egy más fajta élet minőséget teremtek magamnak és a családomnak is.
Hogy mit jelent itt a „más” az bizony mindenkinél más és más
Én magamat választottam, de nem a családom helyett, hanem éppen értük.
Lehet 20 év után is jobb egy házasság?
Igen, lehet.
Fejlődhet egy gyermek érzelmi intelligenciája és érzelmi biztonsága úgy, hogy közben elsősorban a szülő dolgozik önmagán?
Igen, lehet.
Elmondok egy történetet.
Tíz hónap alatt a fiam az új ovis csoportjába az új óvónénikkel akkora fejlődésen ment át a hisztis, ellenálló, zárkózott attitűdjéből, hogy a nevelők nem csak a gyermeket dicsértek maximálisan, hanem megkérdezték, hogy hova hordom fejlesztésre, mi ez a módszer, hiszen közreműködő lett, türelmesebb, nyitott és nem fél.
Mi történt? Mi a módszer?
A válaszom egyszerű volt.
Nincs semmilyen módszer, nem hordtam a gyereket fejlesztésre, hanem Anya dolgozott az életén az elakadásain.
Szembe néz azzal, ami kellemetlen, ami fáj.
Azokkal a mintákkal, amelyeket könnyebb lenne nem észrevenni.
Azokkal a kérdésekkel, amelyekre nem mindig kényelmes válaszolni.
Ez a dícséret egy nagyon nagy elismerése volt annak amit képviselek.
Én magam is rendszeresen járok konzultációra havonta többször is, hiszen az önismereti munka nem sprint, az bizony egy élet hosszig tartó maraton.
Tanulok, olvasok, kérdezek, és próbálom egyre mélyebben megérteni azt, hogyan hatunk egymásra a kapcsolatainkban, családi rendszerünkben és a mindennapi jelenlétünkkel.
Kedves Anyukák és Apukák!
Higgyétek el sosincs késő rendet tenni Önmagunkban, és higgyétek el azt is, hogy a gyermeketek menni fog veletek a fejlődés útján.
És higgyétek el, a gyermekeink sokkal többet érzékelnek a saját fejlődésünkből, mint gondolnánk.
Amikor egy szülő egyre nyugodtabbá válik, a gyermek is nagyobb biztonságban érzi magát.
Amikor egy szülő elkezd kilépni a saját szorongásaiból, a gyermek előtt is több lehetőség nyílik.
Amikor egy szülő gyógyulni kezd, annak hullámai az egész családi rendszerben érezhetővé válnak.
A gyermekeink nem azt tanulják meg leginkább, amit mondunk nekik.
Hanem azt, ahogyan élünk.